CÉGBEMUTATÓ
A Vörös Autórugó® Magyarországon a legrégebben alapított olyan autós vállalkozás, amely a kezdetektõl fogva kizárólag autórugó javítással foglalkozik.
Az alapító id. Vörös István a kovács szakmát és az inas éveit 1926-ban a híres Bán János kovácsmesternél kezdte. A háború után a Váci út 64-ben alapította meg elsõ rugókovács mûhelyét, melyben együtt dolgozott a kor másik nagyon híres kovácsmesterével Ilosvay Kálmán bácsival.
Az államosítást õk sem kerülhették el. 1951-tõl saját mûhelyében a Kocsigyártó Szövetkezet rugókovács mûhelyének csoportvezetõje lett.
1963-ban kilépett a szövetkezetbõl és megnyitotta mûhelyét a Fáy utcában.
Ifj. Vörös István 1969-ben lépett be a családi vállalkozásba és nem sokkal késõbb már õ volt a magyarországi kovács mestervizsga bizottság elnöke.
Fia Vörös Attila 1989 óta tagja a cégnek, és 1994 óta mûhelyvezetõ. A Vörös Autórugó 1998-ban megkapta az Év Autójavítója megtisztelõ címet a szakmától. Ifj. Vörös István halála után 2006-ban új telephelyre költözött az immár 60 éves cég.
A régi szerszámokkal, tudással és a kovács szakma szeretetével, tiszteletével dolgozunk tovább.
A Vörös Autórugó® "dinasztia"



|
Mindent az ütközõgumikról!
Az ütközõgumikat leginkább technikai, mûszaki berendezésekhez használjuk fel, és elsõsorban biztonsági funkciókat látnak el, illetve az alkatrészek intenzívebb ütközését kerülhetjük el a segítségével.
Gépjármûveink védelméhez nagyban hozzájárulnak a különbözõ méretû, formájú ütközõgumik, amiket a motorházban, kuplungjaink mûködéséhez használhatunk, akár az autó külsõ részén, de az alváz egyes területein is szükséges az ütközõgumik használata. Mivel ezek idõnként nagy erõhatásoknak vannak kitéve, és pontosan ezért fontos, hogy minden esetben ellássák a feladatukat. Hiszen, ha ez nem történik meg, akkor a két, idõnként összeérõ alkatrész komoly károsodásokat szenvedhet. Persze az sem mindegy, milyen ütközõgumikat vásárolunk, hiszen ha hosszú élettartamot várunk, akkor nem érhetjük be bármivel!
Ha azt tapasztalja, hogy autójában kezdenek elöregedni az ütközõgumik az egyes területeken, akkor mindenképp keressen fel minket, és rendelje meg tõlünk a szükséges darabokat, akár viszonteladóként is számíthat ránk!
|